2014. október 31., péntek

SZÍNKEVERÉS – MESTERKURZUS 4. RÉSZ

Az előző részekben már megismertük a színkört, és beszéltünk arról, hogy a színharmónia két vagy több szín közös hatása. Azt is tudjuk már, hogy a színkör törvényszerűségeinek ismeretével létrehozhatunk harmónikus „akkordokat” színcsoportokat.
Most pedig megnézzük, hogy a gyakorlatban hogyan történik mindez.
A színkompozíció elkészítése tehát nem más, mint az egymáshoz illő színek, s azok árnyalatának, illetve telítettségének kiválasztása.

I: SZÍNKONTRASZTOK
A színkontrasztok elméletét Johannes Itten alkotta meg, aki a Bauhaus mestere volt majd később a zürichi iparművészeti iskola tanára. A Színek művészete c. könyve ma is alapműnek számít. (Mindenkinek sok szeretettel ajánlom!)
Kontrasztról akkor beszélünk, ha két vagy több szín között szembeszökő különbségek állapíthatóak meg, pl. világos/sötét, hideg/meleg. Hét kontraszt típust különböztetünk meg.

I/1. MAGÁBANVALÓ-SZÍN KONTRASZT
A legegyszerűbb a hét kontraszt közül. Legalább 3 egymástól határozottan elütő szín. Hatása: harsogó, eleven, határozott. A legerőteljesebben a elsődleges színek használatánál hat. Hatásának ereje egyre csökken, ahogy másodlagos, harmadlagos stb. színeket használunk.


A színkörben három színt kiválasztunk, egy egyenlő oldalú háromszög mentén.

1. Magábanvaló-szín kontraszt


I/2. FÉNY-ÁRNYÉK KONTRASZT
Világosság és sötétség, fény és árnyék. A két végpont a fehér és a fekete, e kettő között terül el a szürke tónusok és színek sokasága. Ugyanezek a tónusok természetesen bármely szín esetében előállíthatóak. Hatása: ellentétes.


Vasarely: Zebrák


Szürke tónusok

2. Fény-árnyék kontraszt

I/3. HIDEG-MELEG KONTRASZT
Nagyon sok kísérlet igazolta, hogy a hideg ill. meleg színek alkalmazása az emberekben más-más hőérzetet kelt. A legmelegebb szín a vörösesnarancs, a leghidegebb a kékeszöld. A sárga, narancs, vörös színeket melegnek, a kék, kékeszöld, ibolya színeket hidegnek nevezzük.
Ez azonban sokszor csalóka, mert a hideg ill meleg érzetünk attól is függ, hogy hidegebb vagy melegebb színekkel állnak kontraszt hatásban. A hideg vagy meleg színeknek ugyanakkor térképző erejük is van, a hidegebb színeket távolabbinak, a melegebb színeket közelebbinek érezzük. A „hőfokkontraszt” hatása rendkívűl expresszív.


Van Gogh: Gabonaföld ciprusokkal


3. Hideg-meleg kontraszt

I/4. KOMPLEMENTER KONTRASZT
A színkörben egymással átlósan szemben elhelyezkedő színeket használunk, pl. sárgát és kéket. Hatása eleven, feszült. A komplementer színek ellentétesek, de kölcsönösen megkövetelik egymás létét, egymás mellett nagyobb világtóerőre kapnak, keverékükben pedig szürkévé semlegesítik egymást, akárcsak a tűz és víz.
A komplementer pároknak megvan a maga különlegessége:
A sárga-ibolya nem csak a komplementer kontrasztot tartalmazza, hanem erőteljes világos-sötét ellentétet, (fény-árnyék kontrasztot) is.
A vörösesnarancs-kékeszöld színpár nem csak komplementer, de benne mutatkozik meg a hideg-meleg kontraszt legnagyobb ereje.
A vörös-zöld színek komplementerek, egyforma világosak, és fényértékük is egyforma.


Van Gogh: Terasz éjjel


4. Komplementer kontraszt


I/5. SZIMULTÁN KONTRASZT
Szimultán kontrasztnak azt a jelenséget nevezzük, amikor a szemünk valamilyen szín megpillantásakor automatikusan, egyidejűleg  megköveteli a komplementer szín jelenlétét, ha pedig nincs jelen, akkor öntevékenyen létrehozza azt. Az ilyen módon létrehozott komplementer szín valójában nincs jelen, csak a szemünkben keletkezett színérzet. Az egyidejű látás jelensége látásunk természetéből adódik. Látásunk ugyanis teljes színkörben „gondolkodik”, és odavetíti a komplementer színpárt az adott szín mellé. Ha viszonylag nagy, tiszta felület közepére kicsi semleges szürke foltot rakunk, akkor a kis szürke folt színe, a nagy, tiszta szín komplementere felé fog eltolódni. A szimultán hatást nemcsak szürke és valamely tiszta szín közötti feszültség hozhatja létre, hanem két tiszta szín is, ha egymásnak nem komplementerei. Szimultán hatások jöhetnek létre tiszta színek között akkor is, ha a komplemeneter szín helyett egy szomszédos, tőle jobbra vagy balra fekvő színt használunk fel. 

5.Szimultán kontraszt


Számos optikai trükköt, vizuális illúziót  erre a hatásra (is) építenek.


Hová lépjek? Bárhová, a felület teljesen sík.


Segítség! Közelít a folyosó!?!


A középső szalag teljesen egytónusú


A két "X" azonos árnyalatú!!!


A színes alapon lévő téglalapok azonos méretűek.


I/6. MINŐSÉGI KONTRASZT
A ragyogó, telt és a tompa, tört színek ellentétéből születik meg.
Minőségen a színek telítettségi, más néven tisztasági fokát értjük, vagyis, hogy mennyi az adott színben a szürke aránya. (Lásd. színgömb) A színeket 4 féle módon lehet megtörni. Ha feketét, ha fehéret, ha szürkét illetve ha a komplementerjét . A tompa színek, különösen a szürkék, az őket körülvevő világító színekből táplálkozva élnek.


6. Minőségi kontraszt



Monokróm minőségi kontraszt 


I/7. MENNYISÉGI KONTRASZT
A mennyiségi kontraszt két vagy több színfolt méretviszonyaira vonatkozik. A sok/kevés, kicsi/nagy ellentétpár ez. Egy szín hatóerejét meghatározza a színfolt mérete és a szín világítóereje. A világosabb színek intenzívebbnek tűnnek, mint a sötétebbek. A színek közötti fényarányokat először Goethe határozta meg, szerinte a sárga:narancs:vörös:ibolya:kék:zöld fényértékei úgy aránylanak egymáshoz, mint a 9:8:6:3:4:6.
A komplementer színpárok értékei pedig így alakulnak:
sárga:ibolya=9:3=3:1
narancs:kék=8:4=2:1
vörös:zöld=6:6=1:1.
Ezek a számok a színek dominanciáját mutatják, reciprok módon, vagyis ha egy felületen például sárga és ibolyaszínt használunk, akkor a harmónikus látványhoz  ¼ rész sárgát és ¾ rész ibolyát kell alkalmaznunk.
Hasonló módon hozhatjuk egymással kapcsolatba az összes többi színt is.


Matiss: Ikarus


Az első rendbeli és második rendbeli színek harmonikus méretarányai 



sárga  : narancs : vörös : ibolya : kék : zöld 
                                                         9     :      8       :      6     :    3       :   4   :   6




2014. október 30., csütörtök

SZÍNES, SZAGOS, MINTÁS

Néhány ötlet, hogyan készíthetünk egyszerűen mintás, sokszínű szappanokat.
Nincs másra szükség csak ollóra, ragasztóra, wc papír tekercsre, kartonpapírra esetleg szívószálakra és némi fantáziára.










2014. október 29., szerda

SZÍNKEVERÉS HALADÓKNAK 3. RÉSZ

SZÍNKEVERÉS A GYAKORLATBAN, SZÍNHARMÓNIÁK LÉTREHOZÁSA EGYSZERŰEN A SZÍNKÖR SEGÍTSÉGÉVEL

Még adós vagyok a színkeverés sorozatom tulajdonképpen legérdekesebb és leghasznosabb részével. Ma arról fogok írni, hogy hogyan tudunk színeket úgy összeválogatni, hogy azok biztosan harmonikus egységet alkossanak.
Ez nemcsak akkor fontos, ha a szappanunkat színezzük, de a csomagolásnál, vagy az arculatunk kialakításánál is nélkülözhetetlen. A színek világa olyan gazdag és olyan összetett lélektani hatással bírnak, hogy mint hangulatkeltő eszközt semmiképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül.


A SZÍN FOGALMA
A szín FIZIKAILAG meghatározott hullámhosszú elektromágneses sugárzás, vagyis FÉNY. A látható hullámhossz az ibolyától a vörösig terjed, 380 -780 nm-ig.
BIOLÓGIAILAG a szín egy FÉNYINGER, ami a szemünkön keresztül, a látóidegek segítségével az agyba jut, és ott alak és színérzet keletkezik.
LÉLEKTANILAG pedig a szín az agyban keletkező SZÍNÉRZET, vagyis az agyban kiváltott tudattartalom, amit már befolyásol a gondolkodásunk, asszociációink, emlékeink és más egyéb lelki folyamataink.



NAGYÍTÁSHOZ KLIKK A KÉPRE!


SZÍNKEVERÉS – EGY KIS ISMÉTLÉS
A színek kapcsolatrendszerét legkönnyebben a színkőrrel ábrázolhatjuk A színkör hét alapszíne a vörös, a narancs, a sárga, a zöld, a kék, az indigó és a lila. Az ELSŐDLEGES SZÍNEK, a kék, a vörös és a sárga. Az alapszínek más színek keverésével nem állíthatóak elő, viszont belőlük bármely más szín kikeverhető. A MÁSODLAGOS SZÍNEK két elsődleges szín keverésével jönnek létre, pl. kék + vörös = lila, vörös + sárga = narancs, kék + sárga = zöld. A másodlagos színek az elsődleges színek kiegészítői, pl. a zöld a vörösé, mivel a zöldben nincsen vörös szín. A kiegészítő színpárokban már megvan mind a három alapszín, a szemünk megkívánja ezt a teljességet. A HARMADLAGOS SZÍNEK egy elsődleges (alap) színből és egy másodlagos színből állíthatók elő.  És ezt így folytathatjuk a végtelenségig.
Nagyon fontos alapfogalom a KOMPLEMENTER SZÍNEK fogalma. A komplementer (kiegészítő) színek a színkörben egymással szemben helyezkednek el és összekeverve kioltják egymást, vagyis semleges szürkét adnak. Egymás mellé helyezve, azonban kölcsönösen fokozzák egymás telítettségét, így élénk kontrasztot képeznek.Még két további csoportosítás létezik, a tónusértékek alapján. Az egyik, amikor fehéret adunk hozzá, vagyis világosabb színárnyalatokat hozunk létre, a másik amikor feketét adunk hozzá, így sötétebb árnyalatokat tudunk kikeverni. 




SZÍNHARMÓNIA - ÖSSZHANGZATTAN
A színharmónia egy vagy több szín közös hatása. Két vagy több szín akkor van harmóniában egymással, ha keverékükből semleges szürke jön létre.
Ha a harmóniákat akarjuk meghatározni a különböző színek között, akkor meg kell ismernünk a színek kapcsolatrendszerének (összhangzattanának) törvényszerűségeit. A törvényszerűségeket a legkönnyebben a már jól ismert 12 részre osztott színkör segítségével érthetjük meg. (A színkörről bővebben már volt szó egy korábbi bejegyzésemben, itt.)
A színkörben az átmérő egyenest, a háromszögeket és a négyszögeket elforgatva valamennyi harmonikus színösszetétel kijelölhető. (Ugye, hogy nem is nehéz?)




Az így létrehozott színcsoportok olyanok, mint a zenében az akkordok. Vagyis tulajdonképpen harmonikus akkordok létrehozásáról van szó. (Aki tanult valaha zenélni, annak szerintem megkönnyíti a dolgát ez a megközelítés.)
Létrehozhatunk kettőshangzatokat, hármashangzatokat, négyeshangzatokat vagy hatoshangzatokat.

Kapcsolódó tartalmak:



2014. október 28., kedd

NYAKUNKON A KARÁCSONY - ÖTLETEK CSOMAGOLÁSHOZ

MÁR CSAK 57 NAP!!!
Rohannak a napok, rögtön itt vannak az ünnepek. 
Közületek sokan már el is készítették, vagy éppen most készítik a karácsonyi szappankákat akár ajándékba, akár eladásra szánva. 
Tudom, hogy gyönyörű dolgokat készítetek, sokan küldenek nekem fotót az alkotásaikról, aminek mindig nagyon örülök. 
Most egy kis kedvcsinálót állítottam össze, hogy ötleteket gyűjthessetek a csomagolások elkészítéséhez.


Klikk a képre és kinagyítódik!







2014. október 24., péntek

BORÓKÁS-LEVENDULÁS FÜRDŐBOMBA

Ez a borókás-levendulás fürdőbomba recept tökéletes azok számára akik egy finom, lazító és méregtelenítő fürdőre vágynak. Azonkívül a narancsbőrre is jótékony hatással van. A megadott mennyiségből kb. 7 db. Közepes méretű fürdőgolyót készíthetünk.

HOZZÁVALÓK:
-          1 és ¼ csésze szódabikarbóna
-          ½ csésze citromsav
-          2-3 tk. mandula vagy sárgabarackmag olaj
-          1-2 ek. levendulavíz
-          szükség és elképzelés szerint színezék
-          10-15 csepp boróka illóolaj
-          díszítésnek szárított búzavirágszirom és borókabogyó (opcionális)

ELKÉSZÍTÉS:
  1. A szárazanyagokat alaposan keverjük össze egy nagyobb méretű tálban.
  2. Adjuk hozzá a keverékhez az olajat és az illóolajat.
  3. Spriccelős flakonból óvatosan keverjük hozzá a lenedulavizet. (Ha túl porhanyós a keverék, akkor adjunk hozzá egy csöpp olajat, vagy óvatosan még egy kicsi levendulavizet.
  4. Adjuk a keverékhez a borókabogyót és a búzavirágszirmot.
  5. A kész keveréket préseljük formába, és hagyjuk néhány órát szilárdulni.
  6. Vegyük ki a kész fürdőbombákat a formából és sütőpapíron szárítsuk őket még további 1-2 napig, amíg teljesen megkeményednek.
  7. Száraz, légmentes helyen tároljuk őket.





2014. október 23., csütörtök

GIN TONIK SZAPPAN

A sokak által kedvelt ginnek is a boróka az egyik fő alkotórésze. A gin neve a francia genièvre szóból ered, aminek a jelentése boróka.
A boróka illóolaj antibakteriális, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatású.
Ezek a tulajdonságai jól kamatoztathatóak a pattanásos, zsíros bőr, az eltömődött pórusok, valamint az ekcéma, a pikkelysömör és hajhullás esetén. A boróka méregtelenítő és tisztító hatású. Azt is mondják, hogy a boróka illóolaj enyhíti a szorongást, a felgyülemlett feszültséget, megnyitja az utat a pozitív energiáknak.

HOZZÁVALÓK:
-          180 gr pálmaolaj
-          120 gr kókuszolaj,
-          180 gr finomított sheavaj
-          120 gr olívaolaj
-          77 gr NaOH
-          228 gr desztillált víz vagy uborkalé (esetleg keverve)
-          10 ml boróka illóolaj
-          10 ml citrom vagy lime illóolaj
-          színezék, adalékolás, díszítés tetszés szerint

A hozzávalókból a szokásos hideg eljárás szerint szappant készítünk. 




2014. október 22., szerda

BORÓKA ILLÓOLAJ

JUNIPER COMMUNIS

A boróka jellegzetesen kékeszöld tűlevelű, akár 6 m magasra is megnövő örökzöld fa.
Virága kicsi, bogyója az első évben zöld, a másodikban és a harmadikban pedig fekete lesz.
Olaja halványsárga, friss, fás illatú. Tisztító hatásáról ismert, régóta használják orvoslásra, a 15. és 16. században pestist is próbáltak gyógyítani vele. Francia kórházakban a levegő megtisztítására égetnek boróka- és rozmaring gallyakat. A hagyomány szerint a gonosz szellemeket is táv tartja.

SZÁRMAZÁSI HELYE
Legfőképpen az északi félteke, Kanada, Észak-Európa, Észak-Ázsia. Illóolaját leggyakrabban Olasz-, Francia-, és Spanyolországban, Ausztriában és Kanadában állítják el.

ILLATA
Szívillat. Fás, fűszeres, érzéki illat.

INTENZITÁSA
Közepes intenzitású.

KIVONÁSI ELJÁRÁS
A friss, érett bogyók, néha a fatörzs és a tűlevelek gőzlepárlása. Kis mennyiségű abszolút olaj keletkezik a gyantából.

FŐBB KÉMIAI ALKOTÓELEMEI
A monoterpének: pinén, turpinén, tujén, kámfén, limonén.

TULAJDONSÁGAI:
-          antireumatikus,
-          antiszeptikus,
-          méregtelenítő,
-          hegképző,
-          gombaölő,
-          nyákoldó, köptető,
-          fertőzésgátló hatású,
-          tónusjavító a nyirokrendszer számára,
-          idegnyugtató,
-          tonizáló,
-          sebgyógyító.

ÁLTALÁNOS FELHASZNÁLÁSA:
- narancsbőrre,
- aknés, zsíros bőrre,
- vízvisszatartás esetén,
- száraz ekcémára,
- légzőszervi bántalmakra,
- érrendszeri bántalmakra,
- méregtelenítéshez,
- visszérre,
- ödémára,
- megfázás, influenza, fertőzések esetén,
- idegfeszültség, stressz esetén.

FELHASZNÁLÁSA A KOZMETIKÁBAN:
-          összetevőként masszázsolajakban,
-          krémekben,
-          narancsbőr elleni emulziókba, krémekben,
-          száraz ekcéma elleni készítményekben,
-          ödémás lábak elleni kenőcsökben,
-          pattanásos, zsíros bőrre szánt készítményekben,
-          zsíros hajra szánt készítményekben
-          bőrfertőzés elleni készítményekben.

JÓL KEVERHETŐ:
Bergamottal, ciprussal, köménnyel, tömjénnel, muskotályzsályával, grapefruittal, naranccsal, levendulával, citrommal, rozmaringgal, szantállal.

SZINERGIÁBAN:
-          makadámia- vagy szezámolajjal masszázsolajakban,
-          feketebors- és ciprus olajjal narancsbőr ellen,
-          babér- és menta illóolajakkal nehéz lábakra,
-          ciprusolajjal, cédrussal és vetiverrel keverve ödémás panaszokra,
-          niaouli illóolajjal keverve visszeres lábakra.

BIZTONSÁGI SZABÁLYOK:
Még külsőleg sem alkalmazható várandósság és szoptatás idején és epilepsziásoknál.




2014. október 21., kedd

NARANCSBŐR ELLENI KRÉM

A narancsbőrt a kötőszövetben felhalmozódó salakanyag okozza. Legegyszerűbb megoldás a narancsbőr ellen a helyes táplálkozás. Vagyis jó lenne elkerülni a tartósítószereket, ízfokozókat és egyéb szintetikus adalékokat tartalmazó  élelmiszereket. Ha már kialakult, akkor ez a recept segíthet a bőrünk regenerálásában, de ettől függetlenül az étkezésünket mindenképpen át kell alakítanunk, ha tartós eredményt szeretnénk.

HOZZÁVALÓK:
-          ¾ csésze szűz kókuszolaj
-          2 evőkanál reszelt méhviasz
-          3 evőkanál varázsmogyoró víz
-          10 csepp boróka illóolaj
-          10 csepp rozmaring illóolaj
-          30 csepp grapefruit illóolaj
-          30 csepp ciprus illóolaj

ELKÉSZÍTÉS:
  1. Keverjük össze a varázsmogyoró vizet az illóolajokkal.
  2. A kókuszolajat a méhviasszal együtt víz fölött olvasszuk meg.
  3. Folyamatos keverés közben öntse az illóolajos folyadékot a zsíralaphoz, és keverje addig, amíg megsűrűsödik.
  4. Tárolása: száraz, hűvös helyen.
 ALKALMAZÁSA:
A legjobb eredményt akkor érjük el, ha naponta kétszer kenjük be magunkat, lehetőleg zuhanyzás után, akkor a hatóanyagok még jobban fel tudnak szívódni.